Óhatatlanul hatása alatt vagyok azoknak az információknak, amiket kapok. Például hétfőnként jógaórán. Mondhatnánk, hogy ja, könnyen befolyásolható vagyok, de ez nem lenne igaz, mert én valóban elgondolkodom az ott és máshol hallott információkon, üzeneteken. 

Ezért a mai téma, két szó fejtegetése. Döntés és felelősségvállalás.

Éljük az életünk, nap mint nap hozzuk meg a különböző fajsúlyú döntéseinket. Az egyszerűbbek nem okoznak fejtörést, nem ragadunk bele. Pl; nincs kedvem főzni, úgy döntök, hogy inkább eszem egy menüt valahol. Ez ennyi. Persze némi felelősségvállalás már itt is megjelenik, hisz ha a menü nem ízlett, akkor is csak magamat hibáztathatom nem a választott konyhát, hiszen döntöttem úgy, hogy az ismertet az ismeretlenre cserélem, kényelemből... esetleg időhiány okán. A lényeg, hogy még a legkisebb döntésünk is hoz magával egy leckét a felelősség vállalásról.

Aztán persze vannak súlyosabb témák. Párválasztás, vagy éppen a válás. Munkahely választás. Döntések, döntések...

Lassan két év telik el a válásom óta. Nem könnyű. Sokáig küzdöttünk egymással :) Én hoztam egy döntést, ennek most viselem terheit és áldásait is. Nem hibáztatom a volt férjem. Én választottam. Akkor ő általa kellett megtanulnom valamit. A válás számomra azt jelzi, hogy a tananyag átjött.. már csak meg kellene élni. Ha úgy döntök, hogy eszerint élek, az is felelősséggel jár. Mert ha már tudom, hogy mi az ami jó nekem és mi az ami nem... akkor minden ballépésemért csak magam hibáztathatom. Ha belesüppedek az enerváltságba, az elhagyatottság érzésébe, az önsajnálatba... mind-mind belőlem fakadó érzés, nem hibáztatható érte senki más. Az időm az enyém, nekem kell azt  megtöltenem pozitív élményekkel. Minden döntésem változtat a sorsomon, mindegyik a maga szintjén. 

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor el kell fogadni egy-egy veszteséget?

Igen.

Biztos, hogy veszteség? 

Porszem vagyok a nagy egészben. Fontos és pótolhatatlan porszem. Vannak erre az érzésre tanmesék, aminek az elején azt hisszük, hogy hősünket veszteség érte. Később derül ki, hogy a legszerencsésebb dolog volt az a veszteség az életében, mert új utakat nyitott, esetenként életmentő veszteség volt, fejlődést hozott magával... lehetetlennek tűnő feladatok megoldásával észrevétlen, erősebbé vált  főhősünk. Nem mérhetjük magunkat földi mértékkel, mert nem földiek vagyunk. Az az erő teremtett minket is ami vagy aki a földet. Hozzá kellene mérnünk magunk. Szeretetben kellene növekednünk, olyan tapasztalatokkal tölteni a batyut amit magunkkal viszünk. Csak a megfoghatatlan jöhet velünk... érdekes gondolat :) S máris itt van újabb két szó: megfoghatatlan, tapasztalat, szeretet... bocs, három szó. Ezeket most nem bontogatom.

A lényeg, hogy nincs nagyobb érték a tapasztalatnál.